You are currently viewing Mennyit lassítanak a feltelepített Elementor pluginok?

Mennyit lassítanak a feltelepített Elementor pluginok?

Visszatérő kérdés, hogy a feltelepített és bekapcsolt pluginok mennyit lassítanak oldalunkon, amit egyáltalán nem nehéz megmérni. A gyorsaság azért fontos, mert ha oldalunk túl lassan jelenik meg, akkor a kevésbé elkötelezett látogatók egyszerűen nyomnak egy visszavonulást, és más alternatív site-ot keresnek érdeklődésük kielégítésére.

Ugyanakkor létezik egyfajta sznobizmus is ezen a téren, igen gyakori hogy egyesek a számok bűvöletében semmilyen áldozatot nem sajnálnak arra, hogy újabb és újabb tizedmásodperceket faragjanak le a gyorsabb megjelenítés érdekében. Ez viszont akár felesleges is lehet, mert 2,5-3 másodperc még nem okoz különösebb stresszt a látogatónak, így ennél rövidebb idő elérése valószínűtlen, hogy jelentős forgalom növekedést okozna.
Egyszóval a gyorsítással szerintem csak annyiban érdemes foglalkozni, amennyiben 3 másodpercnél lassabban jön be az oldal felső része, azaz a honlap felső megjelenítendő elemei, sőt ha az alja valami okos betöltési eljárással csak felső traktus után jelenik meg, akkor előfordulhat, hogy az oldalra látogató mást érzékel, mint amivel megmérjük az oldal sebességét. Ilyenkor ugyanis a látogató egy gyors oldalbetöltést láthat felül, míg a sitechecker mérésébe beleszámolódik az alsó, de a látogatónak láthatatlan elemek betöltése is.

A részleteges kikapcsolásokat ezzel hajtottam végre: Freesoul Deactivate Plugins

A MÉRÉSEK

A mérés roppant egyszerű, a címsorba beírjuk hogy „homepage speed test”, és kiválasztunk egy tetszés szerinti weblap sebességmérőt a találatokból. A metódus az lenne, hogy megmérjük az oldal sebességét az adott kiegészítő bekepcsolása mellett, és megmérjük a kiegészítő kikapcsolását követően is ugyanazzal a netes eszközzel. A különbséget kivonással állapítjuk meg.

Az én érdeklődésem jelen esetben arra irányult, hogy az Elementor pár kiegészítője mennyit lassít a site-on, melynek használata egyébként ízlés dolga, és itt és most nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit arról győzzek meg, hogy ezeket kellene használja. Egyvalamit viszont meg kell jegyezni, hogy van ezek között „óriási” fileméretű is, és van 100kb-os is. Ezeket a fileméreteket is fel fogom tüntetni a mérési eredményeknél. Én személy szerint arra is kíváncsi voltam, hogy az adott Elementor kigészítő nagyobb filemérete arányos-e a terlehés/lassítás mértékével. („arányos lehet-e” – lévén hogy csak pár kiegészítőt tesztelek.)

 

Az www.uptrends.com oldalt használtam, mert teszt oldalamon nincs Certificate, és ez az eszköz ilyen próbasite-ot is hajlandó megmérni.

A mérésnél ügyeltem arra is, hogy a képeket külön is betettem az oldalba. Ha kikapcsolunk egy plugint, akkor kevesebb kép töltődik be az oldalba, levén hogy a plugin kezeli a (webshop) képeket is, tehát ha bizonyos pluginokat kikapcsolunk, akkor képek letöltése is elmaradhat, és ettől is gyorsul az oldalunk. Ez viszont eltorzította volna mérési számainkat. Az oldal alján puritán módon ugyanabban a felbontásban betettem a képeket duplikátumként.

AZ ELSŐ EREDMÉNY:
Az eredmény a várakozásaimnak nagyjából megfelelt. A webshopszerű főoldalt a Jeg Elementor Kit működteti pár apróbb rész kivételével, minek eredményeként a Jeg kikapcsolása után az oldal is kiürült, mindenhol fehér felületek bukkantak fel, ahol korábban lapozók, gombbal, szöveggel rendelkező blokkok voltak. Az oldal kereken 1 másodperccel gyorsult fel. Ha azt nézzük, hogy instant, bárki számára rendelkezésre álló eszköz a Jeg, és a telepítésével, használatával csak egy másodperccel nő a betöltési idő, ez rendben is van, lévén hogy 3 másodperc alatt vagyunk a teljes betöltéssel.
A Jeg zippelve 7,5 Mb, tehát ez egy „horribilis” méretű kiegészítő. Jelentősen lassítja a betöltést, de még elfogadható ebben az esetben.
(Megjegyzés: csak 5 widgete van aktivvá téve a Jeg setup menüből.)


 
 

A MÁSODIK EREDMÉNY:
A site-nak a dinamikus gombjait egy másik kiegészítő működteti, a Sina Elementor kiegészítő. Mikor ezt kikapcsoltam, 0,1 s-mal nőtt a betöltési idő, ami kissé értelmetlennek tűnik, hiszen inkább gyorsulnia kellett volna site-nak. Talán a „nemzetközi internetes helyzet fokozódott” ( 🙂 ), azért nőtt hajszállal a betöltés, lényeg az, hogy a Sina button nincs hatással a sebességre. A Sina mérete kisebb, „csak” 5 Mb, de csak néhány widgete van bekapcsolva a setupjában. Ez tehát nem számít a betöltésnél.

 
 

HARMADIK EREDMÉNY:
A site-re felkerült egy blog oldal is, ami akár portálosnak is nevezhető. Ezt a Bloglentor nevű Elementor kiegészítő működteti. Felülmúlta várakozásaimat, mivel csak 0,3 másodperccel gyorsult az oldal mikor kikapcsoltam. Ennek kapcsán felvetődik az is, hogy ez a 200 kb alatti kiegészítő igen takarékosan működik, sőt egyben megkérdőjelezi azt is, hogy programozókkal kell-e egyáltalán elkészíteni a hírportálokat, és blogokat. Mert a 0,3 sec lassulás igen kevés. Ezen már nem is igazán kell lefaragni. Itt már a Wp sablon sebessége kerül inkább a fókuszba.

This Post Has One Comment

  1. 3ky

    Írjátok meg a véleményeteket!

Vélemény, hozzászólás?